Pál így meséli: „Hajónk egy viharban zátonyra futott Málta partjainál. Minden utastársunkat kimentették. A helyiek meglepően barátságosak voltak velünk, sőt, tüzet is raktak nekünk. Újra esni kezdett, én pedig egy karnyérnyi száraz fát gyűjtöttem össze, és a tűzre dobtam. Hirtelen egy vipera bukkant elő a kötegből, és megharapta a karomat. Amikor az emberek látták, hogy a kígyó így lóg rajtam, kiabáltak nekem: „Biztosan gyilkos! Az istenek bosszút akarnak állni rajta.” Egy mozdulattal leráztam magamról az állatot, és mindenki izgatottan várta, hogy hirtelen meghaljak. De amikor egy idő után látták, hogy még élek, meggondolták magukat, és egymásnak mondták: „Ő egy isten!”